
Az előkerült régészeti anyagok alapján arra lehet következtetni, hogy a település a Kr.e. 5000 óta lakott hely, a megtelepültség ettől kezdve folyamatosan bizonyítható. A község akárcsak a Sárrét többi települése, az egykori vadvizek szabdalta terepen, az áradásoktól biztonságos hátságokon jött létre. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben végzett vízszabályozási munkálatok után a térség erősen kiszáradt, alig maradt kotus, zsombékos hely. A helynév feltételezett szláv vagy török eredetű. Első említése, mint IV László /1271-1290/ egy keltezetlen oklevelének kiadási helye. Feltételezhető, hogy a XIII. század második felétől és az 1552 évi adóösszeírás idején is a váradi püspökség birtoka. 1599 és 1692 között több földesúr birtoka volt, majd 1692 után a püspökség, mint ősi javát visszaszerezte.1703-1707 között rácok dúlták fel, 1796 évi feljegyzések szerint újranépesedett. A XIX században a lakosság száma már közel járt a 4000 főhöz. Nagyközséggé emelkedett, postakocsi állomás volt a Buda-Pest - Kolozsvár főútvonalon. A település végleges szerkezet az 1950-es évekre alakult ki, agrárjellege a második világháború után is megmaradt. 1950-ben megalakult a községi tanács és szerveződni kezdtek a termelőszövetkezetek is. 1960-ban egyesült több kis téesz Új Élet néven. Az új gazdasági formában a termelési eredmények egy idő múlva javultak. Különösen feltűnő volt 1967-től a nyolcvanas évek végéig fellendülő lakásépítési kedv. A javuló életkörülmények sem tudták azonban a fiatalok elvándorlását fékezni, aminek oka a stabil ipari létesítmények hiánya.
Báránd térképe
A Hiszi-Map Kft. rendelkezik, Magyarország összes településének digitális térképével, így Báránd térképe is megtalálható a Hajdú-Bihar megye című atlaszunkban, ami tartalmazza a megye összes településének utcaszintű 1:10000 méretarányú digitális térképét. Báránd városát és az atlaszban található összes települést a megjelenés előtt frissítettük. Megjelenés időpontja 2004.

Hajdú-Bihar megye atlaszunk borítója
Térképeinket az önkormányzatokkal történő szoros együttműködésben folyamatosan frissítjük és aktualizáljuk.
A térkép digitális formában is hozzáférhető a Hiszi-Map Kft-nél grafikus és térinformatikai célokra történő felhasználásokra is.
A térkép síkrajzi tartalma:
név megírások (utcanév, tájegység, stb.), fontosabb közintézmények, látnivalók piktogramjai, víznevek, vasutak, főútvonalak, helyi főutak, utcák, kis utcák, vízfelületek, ipari területek, beépített területek, kiemelt épületek, parkok, temetők, erdők, nádasok, kertek, rétek, legelők, szántók stb.
A térkép adattartalma:
Az utcaközépvonal szakaszaihoz attribútumként kapcsolódó adatok: a közterület neve és típusa, közút száma, városok esetében az egyirányú közlekedésre, és a közlekedhetőségre vonatkozó adatok, a jobb- és baloldali házszámozás növekedésének attribútumai, a jobb- és baloldali tömbsarki házszám adatok, megye, település, városrész és kerület információk, a gráf-él hossza.

A grafikus Báránd térképünk kivágata
Térkép Online bemutatása:
Minden turistának és helyi lakosnak egyaránt sok segítséget nyújthat a tájékozódásban, illetve úticéljának és lakóhelyének megismerésében. A Térkép Online-on egyaránt megtalálhatók a hagyományos papír alapú, valamint grafikus és térinformatikai térképek. Fedezze fel a Hiszi-Map Kft. által kifejlesztett új és egyedülálló térképtípust, a Megyeatlaszt!
HISZI-MAP Térképkiadó és Kereskedelmi Kft.
5700 Gyula, Városház u. 17-19.
Telefon/fax: 66/463-323, 66/561-530, 66/561-540
E-mail: hiszi-map@hiszi-map.hu
Webshop: http://www.hiszi-map.hu/shop
Szólj hozzá a fórumon!: Térkép böngésző: Magyarország összes településének digitális térképe - Térkép Online
További térkép hírek: http://www.terkep.mconet.biz/
Térkép Online webcím és linkajánló: http://www.terkeplink.mconet.biz/
Küldjön képeslapot ismerősének!: http://www.kepeslap.mconet.biz/
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.